Gondolatok a szurkolásról

Még mindig bosszant az újabb két elvesztett pont, amit az imént a Nottingham Forest otthonában hagyott a csapat. Minden pont számít, főleg, amikor a riválisok megteszik azt a szívességet, hogy kikapnak a szebb napokat megélt Unitedtől.....

Kellett volna az a két pont, mert most aztán tényleg meg kell nyernie a csapatnak vagy a bajnokságot, vagy a BL-t. Évek óta nagyon közel a cél. A csapat jó, a keret elég mély, minden adott...

Majd jövőre.... Ez megy egy ideje, egész pontosan 20 éve, hogy valami eltört sok millió ember szívében, azon az ominózus BL döntőn, ahol szinte végig emberhátrányban focizva vezettünk a Barcelona ellen, akik a legvégén mégis kiénekelték azt a bizonyos sajtot. Fájó seb. Azóta is. Mindezt két évvel a veretlenül megnyert bajnoki szezon után, apróbb repedésekkel ugyan, de még mindig egy bitang erős kezdő tizeneggyel....

Gondolkoztam rajta sokat, hogy mitől is lesz valaki szurkoló és mi az amit ad, mi az amit elvesz az ember életéből. Persze szurkoló és szurkoló között is óriási lehet a különbség, itt elsősorban az olyan kissé fanatikus emberekre gondolok, mint jómagam, akik adott lehetőségeikhez képest időt, energiát, sok esetben pénzt nem sajnálva, a programjaikat a csapat meccseihez igazítva szervezik, a csapattal kapcsolatos hírek a nap kezdetének természetes indítói stb...

Általában valaki miatt lesz az ember szurkoló, legalábbis szerintem. Vagy azért, mert kisgyerekként kap egy mezt távoli londoni rokonoktól, vagy azért, mert a család egy meghatározott csapatnak szurkol, vagy pedig azért, mert meglát valakit a pályán és az az illető, tudásával, aurájával egyszerűen behúzza. Nos én ez utóbbi kategóriába tartozom. Tökéletesen meg tudom érteni, hogy miért lett a fél világ Barcelona szurkoló, ha fiatalabb lennék, lehet, hogy engem is Messi játéka tett volna azzá, mint oly sokakat; de amikor én az angol focit követni kezdtem, Messi még csak kisiskolás volt. Aki engem megfogott és egy életre Arsenal szurkolóvá tett, azt a holland úriembert Dennis Bergkampnak hívják. Ilyen csodákra volt képes:

Na de nézzük meg egy kicsit mit ad a szurkolás. 

Először is az ember megélheti általa a közösséghez tartozás élményét. Más szurkolókkal megismerkedve, de akár a szukolói dalok közös éneklése által (igen, akár a tv előtt, igen, akár teli torokból). Szurkolás közben dolgozik az adrenalin, egy-egy győzelem hatalmas magasságokba repítheti az embert, ugyanakkor a vereséget megélni kínzó fájdalommal jár, az ember nem tud elaludni sem, csak a kihagyott helyzetekre, a meg nem adott gólra, a be nem fújt büntetőre gondol... 

Áldás és átok ez egyszerre, de amikor a csapat játszik, az ember szurkol. Húsz éve várok egy komolyabb sikerre. Közben meg kellett élni, hogy a legjobb játékosokat elviszik a riválisok, szép játékkal nem nyerünk semmit...

Háromszor láttam a csapatot az Emirates-ben élőben játszani, egy FA Cup, egy BL meccs és egy Liverpool elleni bajnoki (3-0; 4-1; 3-1), Eduardo, Ramsey oxis góljai.... 

Furcsa élmény volt látni, ahogy a kisfiamat elvarázsolja Messi, függetlenül attól, hogy minden Arsenal meccset néztem amit csak lehetett (sokszor borzasztó minőségű streameken), neki elég volt egy BL döntő, ha jól emlékszem a Juventus ellen, ahol látta, ahogy 4-5 ember között kígyózva megállíthatatlanul tör a kapu felé. El kell ismerni, korszakos zseni, a fiamra pedig mindig büszke voltam amiért tőlem teljesen függetlenül húzta be a varázslat. Azért nem mondom, hogy nem jó érzés, amikor együtt szurkol velem, Öcsémmel és a Nagyapjával, Arsenal mezben. Talán a legjobb.

Kicsit elkalandoztam. Mi az amit ad a szurkolás, ez volt a költői kérdés. Talán még azt, hogy az ember identitásának a részévé válik. Olyasmi, amit elő tud húzni, akár rosszabb napjain is. Felidéz egy emléket, vagy erőt merít a hétvégi győzelemből. ERŐFORRÁS-ként szolgál. Erőforrásokra pedig hatalmas szükségünk van, a segítségükkel tudunk megbirkózni a kihívásokkal. 

Amikor egyik kedvenc kollégámmal egy két évvel ezelőtti londoni workshop alatt ketten kilátogattunk a Liverpool elleni bajnokira, megkockáztatva azt a nem kevés pénzt, amibe a kaland került (három esélyes meccs volt a javából), életre szóló élménnyel gazdagodtam. Másnap úgy vonultunk be az irodába, mint London királyai, mintha csatában legyőztük volna az ellenséget, megnyertük volna a Ki mit tud?-ot, vagy valami hasonló. Főleg, mivel tudtuk, hogy az egyik - amúgy mindkettőnk által becsült és nagyra tartott - angol kolléga Liverpool szurkoló, (a szó legszorosabb értelmében). Nos, a workshopon aztán szenvedtünk éppen eleget - nehéz témák, nehéz emberek - de azt a meccset megnyertük 3-1-re. Olyan elevenen izzott a bőrünk alatt, hogy a workshop nehézségeit elhomályosította. Erőforrás volt a javából. Ha visszagondolok arra a londoni hétre, nem az esti sörözések, nem a workshop, nem is a búcsúvacsora jutnak az eszembe, hanem az az este. 3-1. A futball csodálatos ünnepe. 

Kedves olvasó! 

Neked milyen erőforrásaid vannak, amiket segítségül tudsz hívni a mindennapok problémáival való szembenézéskor? Ha nem vagy biztos benne, szívesen segítek, közösen megtaláljuk mi minden lehet az életedben olyan, amiből erőt tudsz meríteni, amikor nehézséggel küzdesz. Keress bizalommal;

a coach, akit keresel